05 Szútrák
Előszó Rinzai mondásaihoz
A Chin tartományból származó zen mester, Rinzai feljegyzett mondásaihoz
Megjegyzés
Bevezető szöveg a Rinzai zen mesterről szóló feljegyzésekhez.
Obaku hegyén találkozott a fájdalmas bottal. Taigu bordáin edzette öklét. „Te fecsegő nagymama!”, „Kis ágybavizelő ördög-fajzat!”, „Ez a holdkóros kétszer is meghúzta a tigris bajszát!” Sziklás szurdokban fenyőt ültetett jelet hagyván az eljövendő nemzedékeknek. Csákányával feltörte a talajt; társait kis híján élve eltemette. Az ifjút igazolva Obaku saját magát vágta szájon. Távoztában Rinzai el akarta égetni kartámaszát; az emberek nyelvén akart ezentúl ülni. Ha épp nem Kananba ment, visszatért Kahokuba. Temploma a régi révkikötőre nézett – utazókat vitt át a folyamon. Az életet adó gázlót őrizte tízezer arasz magas meredélyként. Az embert vagy a környezetet ragadta el, páratlan tanítványokat nevelt és formált. Három Állapota és Három Alapzata fekete csuhás szerzeteseket kovácsolt. Mindig otthon van, és mégis örökké úton.
A rang nélküli igaz ember az arcon ki- és bejárt. A két csarnok szerzetesei egyformán ordítottak, mégis világos volt, ki a vendég, és ki a házigazda.
Megvilágosodás és tett egyidejű, szín és fonák nélküli.
Formával szembesülő tükör, visszhangzó üres völgy. Bármerre tisztán reagált, semmilyen nyomot nem hagyott. Feltűrte csuháját, délre utazott, aztán Daimei felé vette az irányt, és ott maradt egy ideig. Koke a tanítványául szegődött, a Keleti csarnokban szolgálta.
Még mindig rézkorsót és vasedényt használt, amikor szobáját bezárta, és elnémult. Vénülő fenyők és úszó felhők alatt határtalan elégedettségre lelt önmagában. Nem régóta ült a falnak fordulva, mikor a titkos átadás a végéhez közelgett.
Kinek adatott át az Igaz Dharma? Amikor a vak szamarat elérte, kioltatott.
Engaku öreg En-je most elhatározta, hogy terjeszti Rinzai feljegyzett mondásait. Megvizsgálták és kijavították, nem tartalmaz hibát vagy zavarosságot. Még egy kiáltás érkezik, jól fontoljátok meg: zen tanítványok, ha van szemetek a látásra, könyörgök nektek, ne éljetek vissza ezzel a szöveggel!
Előszó ez, mely tisztelettel megíratott az őszközép
ünnepnapján, a Koshi-korszak
Senna évében.
Eko
Alázattal kérjük, hogy világosítson meg minket igaz együttérzésed. Az Előszó Rinzai feljegyzett mondásaihoz elmondását az Első Ősnek ajánljuk, Bódhidharmának, Hyakujo Ekai zenjinek, Rinzai Gigen zenjinek, Myoshin Kaisan Musho daishinak, Hakuin Ekaku zenjinek és minden ősnek mindenhol. Megnyitottátok az utat, mi megesküszünk, hogy visszafizetjük igazi együttérzéseteket azáltal, hogy teljesen végigjárjuk.
Minden buddha, bódhiszattva, Minden térben, minden időben,
Mahaszattva; és a nagy
Prajna Paramita.