Daito Kokushi intelmei

Ó, ti szerzetesek, akik itt ebben a hegyi kolostorban éltek, ne feledjétek, hogy az Út miatt gyűltetek itt össze, nem az étel és a ruha végett. Amig éltek, lesz mit viselnetek, amig van szátok, lesz mit megegyetek.

Törekedjetek huszonnégy órában, szenteljétek magatokat, minden percben éber figyelemmel a felfoghatatlan tapasztalatának.

Kilőtt nyílvesszőként száll az idő! Sose engedjétek, hogy a kicsi dolgok a tudatotok megzavarják, legyetek éberek minden pillanatban.

Midőn eltávoztam, lesznek majd, kik apátok lesznek soktornyú, csarnokos, virágzó templomokban, arany-ezüst könyvek ezrei közt, odaadó hívek gyülekezetével, mások éjt nappallá téve szútrákat olvasnak, kántálnak és énekelnek, megint mások órákon át meditációban ülnek, nem alszanak, napjában csak egyszer esznek, és böjtölnek, és meglehet, hogy mindannyian egész nap csak szent életet élnek.

Azonban ha szellemük nem a Megvilágosodottak (Buddhák), és az Ősatyák (Pátriárkák) titokzatos Útját járja, akkor az okságot és az erényt megtagadják, szétporlik a Tanítás, és semmivé lesz.

Ártó szellemekké válnak, s ebből a világból bármily régen távoztam el, hamis követőim ők.

De legyen akár csak egyetlen ember, még ha a vadonban is él, szalmatetős fakunyhóban, törött lábú fazékban főtt vad növények gyökerén, ha betölti az Út szelleme, örökösömmé lesz, és az Igazságot rá hagyom, találkozunk mindennap, és hálás lesz az életért.

Megvetne-e valaki egy ilyen embert?

Rendíthetetlenül törekedjetek, törekedjetek!